ÓNODI ESZTER David Bowie, és a Woodstock 50. emlékkoncertre is készül

YouTube player

ÓNODI ESZTER több, mint 20 éve a Katona József Színház társulatának tagja, ez alatt az idő alatt kétszer kapott olyan ajánlatot, amin elgondolkodott, de végül mindig a maradás mellett döntött. Az utóbbi években rengeteget forgatott, ő volt az Aranyélet Jankája, de láthatták a nézők a Korhatáros szerelemben és a Bogaras szülőkben is. Most éppen Székely Krisztával próbálja Csehov Platonovját, amelyben ő lesz Anna Petrovna. Színházról, filmezésről és az éneklésről beszélgettünk.

Kétszer volt az életemben, hogy komolyabb döntés elő kerültem. Az egyik a pályám legelején volt, akkor azt gondoltam, hogy egyszerűen nem lehet a Katonát egy év után otthagyni, bár nagyon csábító ajánlatot kaptam, de nem tudtam megtenni. Nagyon jól döntöttem. Sőt, tulajdonképpen mind a kétszer nagyon jól döntöttem. A másik alkalommal is volt egy hívás, ami pont akkor talált meg, amikor nem igazán éreztem jól magam itt. Ez egy furcsa, zűrzavaros időszak volt, amikor azt gondoltam, hogy nem játszom olyan szerepeket, amiket kellene, és megy az idő, egy helyben toporgok, nem talál meg semmilyen kihívás…

akkor meg jött Zsámbéki Gábor, akkor még ő volt az igazgató, és nagyon okosan elmondta, hogy miért lenne tök szar nekem, ha elmennék, és igaza volt. Nagyon hamar meg tudott győzni, hogy jó lesz nekem itt a Katonában. Ez a beszélgetés viszont arra nagyon jó volt, hogy a hatására szöget ütött a fejében, hogy lehet, hogy nekem más típusú szerepeket kellene adni. Utána valahogy egy újabb felfelé ívelő időszak következett. Jól döntöttem, hogy elmondtam a bajomat, és azóta is azt gondolom, hogy fontos, hogy az ember kommunikálja, ha valami problémája van.